A vélt vagy valós elvárások és a vágyak összehangolása a valós élethelyzetünkkel a megjelenésünkben is fontos. A szakmai kihívások és a magánélet integrálása az öltözködésünkre is hatással van nem csak a gondolkodásunkra vagy az életvitelünkre.
A mai világunk munkaalkoholizmusában a hatékonyság és racionalitás Istenének beáldoztunk a nőiességünkből viszonylag sokat, időkorlátra hivatkozva. Nem veszünk részt az öngondoskodási tevékenységben, olyan mértékben, ami biztosíthatná számunkra a minőségi én időt, baráti beszélgetéseket, egy-egy különleges alkalmat, amikor királynők lehetnénk egy különleges ruhában a társunk oldalán, vagy már nincs idő betenni egy fülbevalót, és talán a sminket is elhagyjuk, úgy rohanunk a feladataink után.
Sokáig dolgoztam kosztümös munkakörben, és még elég kicsik voltak a gyerekeim. Ez azt jelentette, hogy munka után össze szedve őket az első utunk elég gyakran egy közeli játszótér felé vezetett. Egy darabig kínosan álldogáltam a játszótéren a szép ruháimban, sajnáltam volna a homokozóban, vagy mászókázással elnyűni őket. Pár alkalom után rájöttem, hogy az autómban tarthatok egy „játszóterezős” csomagot, és munka után át is öltözhetek kényelmesen a munkahelyemen. Később edzésre, táncórákra kellett időben odaérni, viszont felszabadult egy órám, vagy akár másfél. Elforgácsolódott a napom, így is úgy is, mindegy volt, hogy elszaladtam-e bevásárolni ez idő alatt, ha szükség volt valamire. Szerencsére az edzőknek feltűnt, hogy tele van a lelátó édesanyákkal, és megkérdezték van–e kedvünk edzeni, táncolni, mialatt a gyerekeikkel foglalkoznak. Nekünk volt kedvünk. Évekig tudtam úgy mozogni, táncolni munka után, hogy közben a gyerekeim is jól kimozogták magukat. Mi kellett ehhez? Nyitottság, rugalmasság, a lehetőségekkel való megelégedés, és egy kis csomagolási rutin. Mindig volt az autómban egy rend ruha az edzéshez.